2011. április 11., hétfő

1. kép szörny


V. S. Ramachandran és William Hirstein agykutatók szerint a művészeti élmény nyolc törvénye a következő:


1. A lényeg elcsúsztatásának hatása: Az alkotás szemlélése közben felfogjuk a lényeget.
2. Izoláció: valami a műben megragadja a figyelmünket, jobban, mintha az „igazit” szemlélnénk. Érzelmek keletkeznek bennünk, azaz az agyunkban aktiválódik a limbikus rendszer.
3. Csoportosítás: szemlélés közben rájövünk, hogy miben áll a mű zsenialitása.
4. Kontraszt: a kontraszt nagyon fontos a képzőművészeti alkotásoknál.
5. Szimmetria: ami szimmetrikus, az sokkal szebb.
6. Az általános nézőpont: úgy szeretjük, ahogy a legtöbben elképzelik, még akkor is, ha torz.
7. Perceptuális probléma megoldás: a mű értelmezése küzdelem, és ez végül is örömet okoz.
8. A művészet metafora, azaz valamit sokkal jobban ír le, mint a jelenség pusztán önmagában.

A börtönrajzokat tanulmányozva talán csak a 4. és az 5. pont nem szokott teljesülni, de gyakran azok is.
A fenti rajzot Szondi Judit levelezős hallgatómtól kaptam, és állítólag egy „öreg smasszer” készítette.

Kísértletet teszek arra, hogy a rajzot a fentieknek megfelelően értelmezzem.

A rajz egy fiatal nőt ábrázol első pillantásra, de aztán feltűnik, hogy a nő arcán egy leheletvékony maszk van. A maszk kapcsokkal van rögzítve a nő arcára, valamint egy nagyobb patenttal a fülére. A maszk szájrésze be van öltve. A nő haja és a füle arra utal, hogy mégis fiatal, ahogyan először értelmeztük, azaz még romlatlan.  A maszk színe is eltér a bőr színétől: némileg világosabb. A rajz értelmezéséhez némileg ismerni kell a börtönt, de szerintem anélkül is érthető: itt nem szabad megmodani azt, amit igazán mondani akarunk. A legjobb, ha felvesszük a faarcot, és nyugalmat tettetünk. Ez a nyugalom mégiscsak kényszer. Feltételezhető, hogy számos börtönőr így éli meg a börtönt. A lényeget tehát ebben a rajzban egy kisebb megdöbbenéssel vesszük észre: a maszkot először nem látjuk, és csak később észleljük.
Ez az „aha”’ élmény, ami a csoportosításnak is megfelel. A képen két egység van: a fiatal nő és maszk. A rendszereknek részei is vannak: a bevarrt száj, a tekintet, a világosság a maszk része; míg a fül, az arc megmaradó csekély része, ahol mimikai izmok már nincsenek, a haj, a sál és a váll megmarad a fiatal nő igazi részének.
Ez a rajzban a képzeleti kontraszt. A maszk és a többi rész között éles ellentét húzódik meg, mégis egy nagyobb egységet alkotnak, talán abból a célból, hogy felfogjuk, hogy micsoda nehéz a börtönben dolgozni, illtve a börtönben létezni. Láthatjuk, hogy a maszk a fő pántnál, ami a fülig megy, megfeszül. Ezt is a kontarszt hatásával éri el az alkotó.
Az izoláció a műben úgy jelentkezik, hogy a rajz önmaga sokkal többet mond el a helyzetről, mintha leírnánk azt a mondatot, hogy „a börtönben az ember folytonos szerepjátékra kényszerül”, vagy: „a börtönben egy idő után eltűnik az igazi arc”. Ezeket a mondatokat már én magam is több helyen leírtam, mégsem tudtam ennyire velősen ábrázolni a valós helyzetet.
A rajzon az első pillantásra nincsen szimmetria, azonban, ha a szimmetriát mégis egyensúlynak értelmezzük, akkor könnyen be lehet látni, hogy a két pólus a maszk és a hölgy copfja. Dinamikai szempontból a rajz tehát szimmetrikus, mintha a mérleg serpenyőiben két dolog lenne: a mutatott kényszer és a valós szabadság.
Az általános nézőpont ehhez a tartalomhoz talán az, hogy ha egy börtönőrt lefényképeznénk, és az arcán látszódna a kényszer és az önkény. Azonban a képzeletünk ennél sokkal gazdagabb: nem hiába mondjuk, hogy „jobb, ha befogom a számat” vagy: „megtehetném, de meg vannak kötve a kezeim”.
A perceptuláis problémamegoldás abban áll, ahogy észrevesszük a maszkot. Az értelmezés pedig abban, hogy rájövünk, hogy a maszk mégis az egység része. Ezzel értjük meg a rajzban a valóságot: itt nem lehet olyan az ember, amilyen lenni szeretne.
A metaforikus elem pedig egyértelműen az elnémítás és a faarc ábrázolása. Nem is lehetett volna jobban, érzékletesebben. 
Megjegyzés küldése