2013. január 2., szerda

Pillangó nő

Döbbenetes kép.
Több furcsa dolog van ezen a képen is. A főbb motívumok ellentmondanak egymásnak, sőt egyes motívumokon belül is ellentmondás van.
A kép kidolgozottsága rendkívül alapos, kemény papírra készült színes ceruzával és filctollal. (Ezeket lehet a börtönben tartani, de ha a képre nézünk, láthajuk, hogy sok hely is kell ahhoz, hogy az alkotó ennyi ceruzát tároljon magánál. A börtönben pedig hely kevés van.)
A rajz valahogy kedves akar lenni. Talán azt akarja ábrázolni, hogy a gyerekek a fenyőfa alatt egy kis angyalkával találkoznak, és csodálkoznak.Érdekes azonban, hogy a képen csak a kisfiú mosolyog, ő is halványan.
A rajz torz is és bizarr. Figyeljük meg, hogy az angyal alaknak nincsen nyaka. Lehet, hogy a kép másolt, és a rajzoló egyszerűen elrontotta. A piros dísz nem függőleges, ez így szintén bizarr. A bal sarokban a sok csillag között ott a hold, mint a meseábrázolásokon, ugyanakkor az arcok, és főleg az angyal teste inkább fotorealista szintű akar lenni. Torz az ablak visszatükröződése a díszeken.
A képen szinte ordít, hogy az angyal inkább szexuális objektum, mintsem egy kedves lény.Táncosnők vagy szexmunkások jelmeze ez. Hangsúlyos a mellek és a szeméremdomb kidolgozása is. A kislány arca is inkább nőies, mintsem kislányos.
A bal felső sarokban, az ablakban, a csillag és hold ábrázolás szinte Van Gogh-i. Köztudomású, hogy a művész őrült volt, beszűkült, és ezt az állapotot tükrözik vissza a rajzai és festményei. Bizony, a börtönrajzokon is sok a beszűkültségre utaló jel. Ahogy ezen a rajzon is:
- a szeretetről szóló rajzban harsány szexuális deprivációra utaló jelek vannak
- a fenyőfa tüskéi olyan módon satírozottak, mint nagyon sok börtönrajzon, ami szinte monomán alaposság, ez szintén beszűkült tudatot sugall.
Érdekes szimbólum a hóember-dísz. Mintha a fogvatartott minden tekintetben meg akarna felelni annak az elképzelésnek, hogy mit jelent a kinti világban a karácsony és a tél, és hogy hogyan kell a gyerekeknek kedveskedni.Mintha azt akarná kifejezni, hogy ő "hipernormális". Ez számos más börtönrajzon is meg figyelhető.
    

Nincsenek megjegyzések: