A fenti ábra a börtönrajzok egy újabb aspektusát kívánja felfedni.
A fogvatartottak a rajzokon keresztül értékeket kívánnak közvetíteni, ezek az értékek bizonyos elvárásoknak felelnek meg, tehát interakciós termékek. Végtére is a fogvatartott a nézeteit óhajtja a rajzon megjeleníteni. Ennek eszközével csökkenti a belső feszültségét.
A börtönrajzok tehát árulkodnak:
- a fogvatartott személy belső igényeiről,
- belső feszültségéről,
- a bűnöző életvitelű személy súlyos konfliktusairól,
- és egyfajta kognitív disszociációról (tudati tartalmak elkülönülése és ellentéte).
Az alsó két szövegdobozban olvashatunk néhány egymásnak feszülő ellentétet.
A társadalom alapegysége a család, aminek a csonkolt tudati tartalma a börtönben a szexuális depriváció formájában jelenik meg. Biológiai és érzelmi szempontból a család alapja a szex és a szerelem természetesen kint a társadalomban is, azonban ott nincs megvonás. A túlszexualizálás a börtönbeli maszkulin közeg eredője. A börtönben a szex és a szerelem, sőt a szex és a szeretet gyakran leplezetlenül összefonódik, és ez látszódik a rajzokon, továbbá sajnos alapot teremt arra, hogy a szex és az erőszak is összefonódjon.
Ugyanígy jelenik meg a gyermek ábrázolása a rajzokon. Mintha a fogvatartottak erőteljesen védeni szeretnék a gyermeket. Kérdés azonban, hogy mekkora egyéni szerepük van abban, hogy a bűnöző életvitelű személyek gyakran elhanyagolják a saját gyermeküket (ez utóbbi ismérv az antiszociális személyiségzavar egyik diagnosztikus kritériuma), és miért kompenzáláják túl a gyermek óvását azzal, hogy a börtönben lévő pedofil rabtársaikat bántalmazzák, megalázzák és terrorizálják.
A társadalom egyik összetartó ereje az ünnep. Fenntartja a szokásokat, a hagyományokat, és ez a kötelesség és öröm a családokban is jelentkezik. Meg kell ünnepelni a karácsonyt, az újévet, a születésnapot, a névnapot és így tovább. A börtönlakó ettől a társadalmi szövettől elszakad, a hiánya lassan összeforr, és ő egyedül marad a börtönben, hiába vannak ott a rabtársak. A börtön hagyománya és öröme nem olyan, mint kint, hanem inkább bizarr, morbid, sőt bestiális, legalábbis a megélés szintjén. Amikor erre a fogvatartott rájön, kikészül. Ezt hívják recsegésnek vagy bereccsenésnek. Az ünnep növeli a társadalmi kohéziót, a börtönben viszont feszültségforrás, és szégyent generál. Kint az ünnep részese nem is lehet a bűnös személy.
A bűnöző életvitelű személy kint elsajátítja a bűnelkövetés csínját-bínját, ahogy azt a differenciált asszociációs elmélet írja le: minél többet érintkezik a bűnözökkel, annál inkább válik ő is bűnözővé. A bűnelkövetés tehát utánzásos tanulás útján jön létre. A börtönben egy ezzel ellentétes folyamat indul el. A rab igyekszik olyan társadalmi normákat is elsajátítani, amelyeknek nincs köze a bűnözéshez. Lehet, hogy a börtönbeli programok erre rásegítenek, de lehet, hogy nem. Ha nem, akkor a rab magának talál ilyen elfoglaltságot. Zavarbaejtő ez a törekvés, a külső szemlélő számára mesterkélt, furcsa és visszataszító, bármit tesz a rab. A késztetés kiélésére a legjobb módszer a börtönben a művészet gyakorlása, a legkönnyebb a rajzolás, ahogy azt számos rab műveli. A jól vagy rosszul megtanult többségi társadalmi normák ábrázolását láthatjuk viszont a rajzokon. A normákat persze a rab a saját nézetrendszere szerint értelmezi, és ezért tűnnek a börtönrajzok annyira idegennek.
A fogvatartott ugyanakkor érzi, hogy meg kell felelnie a társadalmi elvárásoknak, és ezzel párhuzamosan a börtönnek. Akkor nyugszik meg, ha a rajzon minden ilyen megfelelési kényszert kidolgozott, azaz szublimált. Minden alkalommal, amikor megnézi a képet, megnyugodhat, hogy ő mindent megtett, amit a világ várt tőle.
Ezen a rajzon alapvető ellnetmondás feszül a családi értékek és a társadalom által elvárt értékek között.
- a családfő megvédi a családját, de az ellenség jóval kisebb
- a családanya öltözéke igencsak kihívó
Ezen a képen a szabad szerelem és a társadalmi valóság között van ellentmondás.
- a kép 2102-ben készült, mégis a bal oldalon egy lemezjátszó látható, ami már a 2000-es évek elején kiment a divatból. A kép nyilván azt akarja sugallni, hogy a pár kellemes zenét hallgat.
A társadalom egyik összetartó ereje az ünnep. Fenntartja a szokásokat, a hagyományokat, és ez a kötelesség és öröm a családokban is jelentkezik. Meg kell ünnepelni a karácsonyt, az újévet, a születésnapot, a névnapot és így tovább. A börtönlakó ettől a társadalmi szövettől elszakad, a hiánya lassan összeforr, és ő egyedül marad a börtönben, hiába vannak ott a rabtársak. A börtön hagyománya és öröme nem olyan, mint kint, hanem inkább bizarr, morbid, sőt bestiális, legalábbis a megélés szintjén. Amikor erre a fogvatartott rájön, kikészül. Ezt hívják recsegésnek vagy bereccsenésnek. Az ünnep növeli a társadalmi kohéziót, a börtönben viszont feszültségforrás, és szégyent generál. Kint az ünnep részese nem is lehet a bűnös személy.
A bűnöző életvitelű személy kint elsajátítja a bűnelkövetés csínját-bínját, ahogy azt a differenciált asszociációs elmélet írja le: minél többet érintkezik a bűnözökkel, annál inkább válik ő is bűnözővé. A bűnelkövetés tehát utánzásos tanulás útján jön létre. A börtönben egy ezzel ellentétes folyamat indul el. A rab igyekszik olyan társadalmi normákat is elsajátítani, amelyeknek nincs köze a bűnözéshez. Lehet, hogy a börtönbeli programok erre rásegítenek, de lehet, hogy nem. Ha nem, akkor a rab magának talál ilyen elfoglaltságot. Zavarbaejtő ez a törekvés, a külső szemlélő számára mesterkélt, furcsa és visszataszító, bármit tesz a rab. A késztetés kiélésére a legjobb módszer a börtönben a művészet gyakorlása, a legkönnyebb a rajzolás, ahogy azt számos rab műveli. A jól vagy rosszul megtanult többségi társadalmi normák ábrázolását láthatjuk viszont a rajzokon. A normákat persze a rab a saját nézetrendszere szerint értelmezi, és ezért tűnnek a börtönrajzok annyira idegennek.
A fogvatartott ugyanakkor érzi, hogy meg kell felelnie a társadalmi elvárásoknak, és ezzel párhuzamosan a börtönnek. Akkor nyugszik meg, ha a rajzon minden ilyen megfelelési kényszert kidolgozott, azaz szublimált. Minden alkalommal, amikor megnézi a képet, megnyugodhat, hogy ő mindent megtett, amit a világ várt tőle.
- a családfő megvédi a családját, de az ellenség jóval kisebb
- a családanya öltözéke igencsak kihívó
- a kép 2102-ben készült, mégis a bal oldalon egy lemezjátszó látható, ami már a 2000-es évek elején kiment a divatból. A kép nyilván azt akarja sugallni, hogy a pár kellemes zenét hallgat.
Ezen a képen a szeretet, a szerelem és a meghittség között van alapvető ellentmondás. Igaz, hogy a koponyák és a stilizált halálfejek 2010-től divatosnak mondhatók, azonban a fenyegető tekintetű koponya-arc sehogyan sem illik a Valentin nap negédes, konzumista hangulatához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése