Minden falfirka valamennyire trágár, brutális és ősi

A világban annyi szörnyűség van, hogy azt képtelenség leírni. Annyi szörnyűséget kellene végignéznünk, hogy képtelenek vagyunk mindent megjegyezni, holott szinte mindent látunk. Vannak olyan szörnyűségek, amelyekről egyszerűen nem vagyunk hajlandóak tudomást venni. Ez azért van, mert tovább kell lépni, élni kell, és a mienkhez kell csatlakozni. A szeretet mozgatja azt a csorbaságunkat, hogy nem vesszük észre a rémségeket. Sajnos ez így igaz.

A falfirkák az ilyen tehetetlen düh kiélésére alkalmasak, és minden falfirka ilyen. Milyen szörnyűség és rémség van benne minden falfirkában?

1. A horror vacui, azaz az ürességtől való ősi félelem

A falfirkáknak talán ez a legnagyobb réme, és minden alább részletezettet áthat. Meg lehet figyelni, hogy a falfirkák olyan helyeken jönnek létre, amelyek teljesen jó szándékkal épültek. Például olyan betonfalakon, amelyek az embereket a veszélytől határolják el. Ilyenek a vasúti sínek melletti falak. A falak eredeti hivatása az, hogy elhatárolja az életteret a gyorsan zakatoló vonatoktól, amelyek nagyon veszélyesek, és bizonyára ősi félelmet váltanak ki belőlünk, elég csak egy rémes balesetre gondolni. Ugyanilyenek a nagy bevásárló központok falai. Amikor ezek épülnek, azt a reményt keltik bennünk, hogy a fogyasztói társadalom a földi kánaán, de aztán persze rájövünk, hogy ez nem igaz. 

A börtön falai is ezt a cél szolgálják belül, erre rengeteg példa van, kezdve a Carcel de Carabanchel-től, amely egy elhagyott börtön, és tele van sztalker jellegű falfirkákkal. A sztalker jelleget úgy értem, hogy a börtönbe be kell mászni, be kell szökni, hogy ott firkálni lehessen. Azaz a jelenség és a falfirka tevékenység olyan, mint a Sztrugackíj testvérek rémálmában, amelyet Tarkovszkíj vetett filmvászonra. Bemennek az emberek a Carcel de Carabanchelbe, ahol ott van a horror vacui maga és a falfirkák kísérlete, hogy ezeket eltüntessék, hogy a fal ne legyen veszedelmesen szürke, hanem inkább színes; és az emberek fényképeket készítenek a börtönről, és blogokon publikálják. Ez éppen olyan cselekedet, mint ahogy a sztalkerek a tiltott világból hoznak különböző termékeket. Hogy ez milyen rémséges, ősi, de mégis emnnyire mai, az mennyire jelen van most is, talán jobban illusztrálja a 2033 Metró című könyv, és talán a hozzá kapcsolódó 3D játék is. Természetesen nem a Carcel de Carabanchel az egyetlen olyan börtön, ahova valóságos sztalkerek mennek, hanem ilyen az Új Mexikói Állam Börtön is, ahol 1981-ben lidérces lázadás tört ki, és manapság szellemvadászok is járkalnak oda. És firkák is vannak a falakon.

Ilyen szempontból az ezen blogon folytatott tevékenység is egyfajta sztalkerség, csak persze én magam elsősorban börtönőr vagyok, aki igyekszik közvetíteni, hogy mi van bent.

A horror vacui jelenséget természetesen az elő börtönökben is meg lehet figyelni. A börtönbeli fogdákat arra hozták létre, hogy ott a fogvatartottak lenyugodjanak, kikerüljenek az őket fenyegető közösségből, vagy éppen fordítva: a közösséget kell kímélni tőlük. A két véglet azonban a börtönben összefolyik. Ez a társas nyomás teremtette meg a börtönökben az izolációs helyeket. Azaz a szándék merőben jó. Azonban a fogdákon az emberek éppen a horror vacuitól rettegnek a leginkább, és ezért vallanak, trágárkodnak és rémisztgetnek másokat a falakon. Ez itt egy nagyon fontos párhuzam általában minden más graffitivel: az utcai falfirkák is rémisztgetnek, a vécébeli falfirkák trágárak, még akkor is, ha tréfának szánják őket, és számos utcai vagy iskolai falfirka vallomás, szerelmi vallomás, vagy egy tudott valóság kitárása, az egy titok elárulása. A börtönben egyszerre van jelen rémisztgetés, trágárság és vallomás. Mintha a börtönben minden össze lenne sűrítve, ami kint van a falakon.  Mintha a börtön sallangmentesebb volna. Mintha a börtön nem kerítene, hanem az ember képébe vágná, hogy miért nem stimmel az a társadalmi szerződés, amire a jogrendszerünk alapjait fektettük. Erre bizonyíték minden ezen a blogon közölt falfirka.      

2. A másik csoporttal szembeni irigység, düh és bosszúvágy

Ezen a blogon az etnikai konfliktusokról is értekeztem, nem kell bizonyítani, hogy a börtönbeli csoportosulások a falakon vívnak egymással. Kint meg lehet figyelni az utcai falfirkákon, hogy egyes csoportok harcait közvetítik. A taggerek mással szinte nem is foglalkoznak, a másik firkáját firkálják össze, vagy csak kijelölik a területet, amire azt gondolják, hogy az övék. Ezek az üzenetek alig különböznek a börtönbeli átkozódásoktól, ugyanakkor a börtönhöz képest súlytalanok, - vagy a börtönbeli fenyegetések is súlytalanok és nem kell őket túlságosan komolyan venni; ha az utóbbi igaz, akkor a kinti és a benti firkák között meglepően sok az azonosság a tribális ösztönök szempontjából. 

3. Félelmeink a betegségektől és a haláltól

Számos olyan börtöbeli falfirkát gyűjtöttem én is, ami a bereccsenésről szól. Az egyik falfirkán csak annyi szerepelt, hogy "recs van". A jelenséget a börtönszlengszótár is elég szépen elmagyarázza. Az "idegi kiborulás" az exhaustio, ami egyértelműen a társas közeg hatására jön elő a börtönben:

- valaki ott van, aki nem kellene ott lennie,

- valaki nincs ott, akinek nem kellene ott lennie

a fogvatartott életében. A bereccsenés egyfajta befelé menekvés. Néha pánikrohamot, halálfélelmet szül. A börtönben ez nagyon tömény. A kinti világban közvetítőkön keresztül jelenik meg ez az érzés. Ilyen közvetítők a horror weboldalak, a death metal és a hozzá hasonló zenei irányzatok. Ez utóbbira bizonyíték egy falfirka, amit tegnap a XVI. kerületben találtam. Ezek néha kifejezetten explicitek, és pontosan írják le, hogy mit jelent a rohadás, a fekély, az üszkösödés és a többi rémség. Amikor ezt a jegyzetet írom a facebook-on épppen a desomorphine réme riogat. Ez egy olyan drog, ami 7-8-szor potensebb a morfinnál, elöli az idegeket, ami végül oda vezet, hogy a hajszálerek elpusztulnak, és szövetek kezdenek üszkösödni. Az egyik börtönőr tanítványom a következő megjegyzést tette: "én a sitten legalizálnám:))"
A börtönben szedett Rivotril szerencsére nem okoz ilyen rémségeket azon a fogvatartotton, aki szedi, a másikon sajnos igen, akit esetleg megtámad.

4. Félelem a világ elmúlásától, a gonosz felülkerekedésétől
A graffiti ezen közvevtítő funkciója a különböző csoportok mögötti gonosz eszmék felülkeredéséstől való elemi rettegés nyilvánossá tételét szolgálja. Számos anti-extrém-jobb falfikrát lehet látni európaszerte, az Antifa mozgalom egyik fő fegyvere éppen a graffiti, és ez természetesen Budapesten is jelen van. A firkák alkotói arra gondolnak, hogy a náci eszmék rendkívül veszélyesek, és győzelmük világégéshez vezethet. És ezt senki nem meri komolyan kommunikálni, szinte csak a graffiti.
Érdekes, hogy a náci falfikrák is hasonló tribális félelemről tanúskodnak, azonban az utcákon nem tűrtek. Bizonyára sokkal hamarabb eltávlítanak az utcáról egy horogkerszetet, mint egy anarchia "A" betűt, vagy egy sarló és kalap jelet, vagy az antifa tegeket. A börtönben a horogkeresztek mindenütt jelen vannak.

5. Félelem a kannibalizmustól és a kiközösítéstől
Hogy ez a félelem mit jelent, nehéz leírni. Talán Az út című filmre utalnék itt, ami a témával foglalkozik igencsak hatásosan. A déli romantika ilyenfajta mellékága már korábban engem is megihletett, amikor a 2666 című könyvvel foglakoztam. 

6. A fiatalság szép reményeinek elmúlása

Az ember életében adódik legalább tíz év, amikor naivan hisz abban, hogy a világot meg lehet változtatni, aztán mindenkinek rá kell jönnie arre, hogy a morális elvek helyzetfüggőek. Az utcai graffiti éppen erről az egyéni vagy tribális morális krízisről szól egy bizonyos szempontból. A firkáló és teggelő fiatalok tizenévesek vagy legfeljebbb huszonévesek, és ha még tovább is firkálnak, akkor művész válik belőlük. A börtönben ez sajnos nem így van. Néha előfordul, hogy a börtönben az üzeneteket máshogy nem lehet átdani, hiszen a börtönben nincsen szeretett fél, akivel meg lehetne osztani a bánatot. Az utcán "garázdálkodó" fiatalok egy idő után párra lelnek, és elfelejtik a firkálást. A börtönben ez az izolációs feszültség azonban fennmarad, és kiáramlik a fogvatartottak agyából, a kezükön át a falakra.
A közös pont az izoláció. Minden, ami a börtönben izoláció szintjén megejelenik, az a kinti társadalomban ugyanaz, ha igazi izolációról beszélünk. Ennek a jelenségnek az egyedi nyelvezete a falfirka.

7. A gondolatok átadásának képtelensége
A fenti jegyzetek túl rövidek. Valójában annyi gondolat rejtezik mögöttük, hogy egy 100-150 oldalas könyvben férnének el csupán. Minden igyekezetem ellenére nagyon nehéz átadnom a börtönnel kapcsolatos ismereteimet. Aki nem kóstolt bele, nem érti.
Most az én sztereotípiáim következnek.
- Amikor pszichológusokkal szoktam beszélgetni, általában nagyon szoktak érdeklődni, de szinte mindig oda lyukadunk ki, hogy nem lehet, hogy ezeket a rémségeket nem lehet megelőzni.
- Ha jogászokkal beszélgetek, csillogó szemeket látok. Minél inkább fiatalabb az a jogász. Ezek a fiatalok a jogot még úgy értelmezik, hogy az a morális igazságossággal lenne egyenlő, mintha az egyetemen nem tanultak volna a jogpozitivizmusról.
- Ha valahol bölcsészekkel beszélek a börtönről inkább a sztorikra kíváncsiak, az egyéni történésekre. Nem érdekli őket a mélyebb társas vagy társadalmi valóság. Nem érdekelheti, hiszen a börtönökben csupa Antigóné, Íphigénia és Rómeó van, csak az a különbség, hogy ők életben maradtak.
- A tanítványaim nem értik azt, amit beszélek nekik, mert ők a problémákat rövid távon fogják megoldani a börtönben, és ezzel egybecsengenek a korábbi tapasztalataik is.
És ezt még folytathatnám, az az érdekes, hogy a falfirka sajátossága is éppen ez: nem lehet átadni a gondolatot. Legalábbis nem érkezik feed back onnan, ahonnan a frikáló maga várná:
- az utcai firkálóhoz nem szállnak le az angyalok, és nem nyugtatják meg, hogy ebben a világban soha nem lesz háború, nem lesz bűnözés és nem kell majd félni, mert mindeni fiatal és erős marad;
- a börtönbeli firkálót pedig nem szabadítja azonnal a bíró csak azért, mert felírja a falra,  hogy ő ártatlan, vagy hogy jogtalanul különítették el...